|
A jogszabály 2010. augusztus 24-én
hatályos állapota |
|
1997. évi XLVI. törvény
az Országos Magyar
Vadászkamaráról
1. § (1) Az Országos Magyar Vadászkamara
(a továbbiakban: kamara) a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal
rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti
feladatokat is ellátó köztestülete.
(2) A
kamara a feladatait
a) az alapszabályában
meghatározott területen működő területi szervezetei, valamint
b) országos
szervezete
(3) A
kamara területi szervezetei, valamint országos szervezete jogi személyek.
(4) A
területi szervezet elnevezésében utalni kell annak illetékességi területére.
(5) Az országos szervezet székhelye:
Budapest.
(6) Az országos szervezet jogosult a
Magyar Köztársaság címerének használatára.
(7) A
„vadászkamara” elnevezés használatára, valamint az e törvényben írt közfeladat
ellátására kizárólag a kamara jogosult.
2. § A
kamara alapszabály szerint működik. Az alapszabály tartalmazza, illetőleg
meghatározza:
a) a
területi szervezetek, valamint az országos szervezet elnevezését és székhelyét;
b) a
kamara szervezetére és szerveinek működésére vonatkozó szabályokat;
c) a
testületi szervek, valamint a tisztségviselők feladat- és hatáskörére,
választásuk módjára, megbízatásuk időtartamára vonatkozó szabályokat;
d) a
kamara gazdálkodására vonatkozó alapvető szabályokat;
e) mindazokat
a kérdéseket, amelyeket e törvény az alapszabályba való felvételre utal.
2/A. § (1) A kamarának a vadászjegy kiállításával és érvényesítésével
kapcsolatos eljárásában a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól
szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) A
kamarának a hivatásos vadászok tagfelvételével és kamarai nyilvántartásba
vételével, valamint a fegyelmi és etikai ügyek kivételével a tagsági viszonyuk
megszüntetésével és kamarai nyilvántartásból való törlésével kapcsolatos
eljárásában a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló
törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
a) képviseli
és védi a vadászati tevékenység gyakorlásával összefüggő ügyekben a hivatásos
és sportvadászok általános szakmai érdekeit, testületeinek tekintélyét,
valamint a hivatásos vadászok hivatásukból eredő jogait;
b) véleményt
nyilvánít
ba) a
vad védelmét, a vadgazdálkodást, valamint a vadászati jog gyakorlását,
hasznosítását érintő jogszabályokról,
bb) az
illetékes oktatási intézményekkel együttműködve a hivatásos vadászképzés,
valamint a szakmai továbbképzés követelményszintjéről;
c) megalkotja
a vadászat rendjének vadászetikai szabályait, valamint a hivatásos vadászok
szolgálati szabályzatát;
d) közreműködik
a vadászvizsga részletes tartalmi feltételeinek kialakításában;
e) gondoskodik
a vadászvizsga lebonyolításáról;
f) etikai
eljárást folytat le a kamara etikai szabályait megszegő tagjával szemben;
g) a
kamara tagjairól névjegyzéket (a továbbiakban: névjegyzék) vezet és erről
statisztikai adatokat szolgáltat;
h) kiállítja
és érvényesíti a vadászjegyet és az egyéni lőjegyzéket,
erről nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat az Országos Vadgazdálkodási
Adattárnak;
i) eljárást
kezdeményez az illetékes hatóságnál a jogosulatlanul vadászókkal szemben;
j) elősegíti
a hivatásos vadászok szakmai tevékenységének magasabb szintű gyakorlásához
szükséges ismeretek elsajátítását, és ezzel összefüggésben meghatározza a
kötelező szakmai továbbképzésen való részvétel feltételeit;
k) belföldi,
illetőleg külföldi szakmai kapcsolatokat létesít, illetve tart fenn;
l) kezdeményezi
az illetékes szervnél kitüntetés adományozását;
m) ellátja
azokat a feladatokat, amelyeket törvény a hatáskörébe utal.
4. § (1) A
kamara tagjairól területi szervezetei útján névjegyzéket vezet. A névjegyzékben
fel kell tüntetni a kamara tagjának
a) családi
és utónevét, lakóhelyét,
b) állampolgárságát,
c) születési
helyét és idejét,
d) vadászjegyének
számát,
e) fegyvertartási
engedélyének számát,
f) esetleges
etikai vétségeit.
a) a
hivatásos vadász szolgálati helyét,
b) a
vadászati hatóság által kiállított igazolásokat.
(3) A
Kamara az (1) bekezdés a)-e) pontjaiban,
valamint a (2) bekezdés a) pontjában foglalt adatokról évente adatokat
szolgáltat az Országos Vadgazdálkodási Adattárnak.
5. § (1) A
megyékben és a fővárosban képviseleti, ügyintéző szervekkel, valamint önálló
költségvetéssel rendelkező területi szervezet működik.
(2) A
területi szervezet ellátja az e törvényben, valamint az alapszabályban
hatáskörébe utalt kamarai feladatokat.
(3) A
területi szervezetben a hivatásos, valamint a sportvadászok számára külön-külön
kamarai osztályt kell alakítani.
(4) A
tagfelvétel alkalmával a kérelemben meg kell jelölni, hogy a kamara tagja
melyik kamarai osztályba kéri felvételét. A hivatásos vadászok kamarai
osztályába csak olyan személy kérheti felvételét, akit hivatásos vadászként
vesznek nyilvántartásba. A kamara tagja - a feltételek teljesítése esetén -
kérheti a kamarai osztályban meglevő tagságának a megváltoztatását.
6. § (1) A
területi szervezet képviseleti szerve a területi küldöttgyűlés.
(2) A
küldöttgyűlésbe a küldötteket négyéves időtartamra a kamarai osztályokban
választják. A hivatásos vadászok kamarai osztályában minden megkezdett tíz tagonként, továbbá a sportvadászok kamarai osztályában -
az alapszabály eltérő rendelkezése hiányában - minden megkezdett ötven
tagonként kell egy-egy küldöttet megválasztani. Küldött csak az érintett
kamarai osztály tagja lehet.
(3) A
küldöttválasztás részletes szabályait a kamara alapszabálya határozza meg. Az
alapszabályban rendelkezni kell a kamarai osztályok összehívásának, továbbá
üléseik és határozathozataluk eljárási rendjét.
(4) A
kamarai osztály ülését - az alapszabály eltérő rendelkezése hiányában -
legalább kétévente össze kell hívni. A kamarai osztály ülését akkor is össze
kell hívni, ha az osztály tagjainak tíz százaléka ezt írásban kéri. Az ülést a
küldött vagy a küldöttek által erre kijelölt személy hívja össze. A küldött az
ülésen a kamarai osztálynak beszámol az általa végzett tevékenységről. A
kamarai osztály a küldött által a küldöttgyűlésen kötelezően képviselendő
álláspontról is határozhat.
(5) A
területi küldöttgyűlés határozatképes, ha azon a küldöttek több mint a fele
jelen van. Határozatképtelenség esetén - ha az alapszabály másként nem
rendelkezik - a tizenöt napon belül ismételten összehívott területi
küldöttgyűlés az eredetileg közölt napirendi pontok vonatkozásában a
megjelentek számára tekintet nélkül, határozatképes.
(6) A
területi küldöttgyűlés határozatait a szavazásra jogosult jelenlévők több mint
a felének az egyetértő, nyílt szavazatával hozza. Alapszabály az ügyek meghatározott
körében a határozatot minősített szótöbbséghez, illetőleg az e törvényben
foglaltakon túl titkos szavazáshoz kötheti.
(7) A
területi küldöttgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer össze kell
hívni. Az alapszabály a területi küldöttgyűlés kötelező összehívásának más
eseteit is megállapíthatja.
(8) A
rendkívüli területi küldöttgyűlést az elnök hívja össze saját hatáskörben vagy
a tagság tíz százalékának kérésére.
7. § (1) A
területi küldöttgyűlés az alapszabályban meghatározott feladatok ellátására
titkos szavazással területi vezetőséget (a továbbiakban: vezetőség) választ,
amely az új vezetőség megválasztásáig látja el feladatait.
(2) A
vezetőségbe tisztségviselőként
b) kamarai
osztályonként egy-egy alelnököt,
c) egy
titkárt,
d) az
alapszabályban meghatározott számú vezetőségi tagot
(4) A vezetőség határozatképességére
- a megismételt közgyűlésre vonatkozó szabály kivételével - és
határozathozatalának módjára a
területi küldöttgyűlésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
(5) A
területi szervezetet az elnök, akadályoztatása esetén - az alapszabályban
meghatározott körben és módon - az alelnök képviseli.
(6) A
titkár az alapszabályban meghatározott feladatokat látja el.
8. § A
területi közgyűlés az alapszabályban meghatározott számú, de legalább három
tagból álló területi etikai bizottságot választ. A választás során biztosítani
kell az egyes kamarai osztályok megfelelő képviseletét. A területi etikai
bizottság elnökét - annak tagjai közül - a területi közgyűlés választja meg.
9. § (1) A 6-8.
§-okban meghatározott szerveken kívüli, további
szervek megalakításáról az alapszabály rendelkezik.
10. § (1) Az országos szervezet a kamara
a) országos
képviseleti szervéből,
b) az
elnökségből,
c) a felügyelőbizottságból,
d) az
országos etikai bizottságból [a b)-d) pont
szerinti szervek a továbbiakban együtt: ügyintéző szervek],
e) vadvédelmi,
vadgazdálkodási bizottságból
(3) Az országos szervezet tisztségviselői:
b) a felügyelőbizottság elnöke,
c) az
országos etikai bizottság elnöke,
d) a
vadvédelmi, vadgazdálkodási bizottság elnöke,
e) az
alapszabály szerint szervezett állandó bizottság elnöke.
b) az
alapszabályban meghatározott számú alelnök,
c) a
főtitkár,
d) a
vadvédelmi, vadgazdálkodási bizottság elnöke,
e) a
területi szervek elnökei.
11. § (1) A
kamara országos képviseleti szerve, a területi küldöttgyűlés által a hivatásos
vadászok kamarai osztályában nyilvántartásba vett minden megkezdett ötven tag
után, a sportvadászok kamarai osztályában minden megkezdett háromszáz tag után
megválasztott küldöttekből (a továbbiakban: országos küldött) álló
küldöttközgyűlés.
(2) A
küldöttközgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
a) a
kamara alapszabályának, a szakmai irányelveknek, valamint a vadászetikai
szabályzatnak a megalkotása és módosítása,
b) országos
szervezet tisztségviselőinek, az országos etikai bizottság, a vadvédelmi,
vadgazdálkodási bizottság, valamint a felügyelőbizottság
tagjainak a megválasztása,
c) az
elnökség, a felügyelőbizottság, valamint a
vadvédelmi, vadgazdálkodási bizottság éves beszámolójának az elfogadása,
d) a
kamara éves költségvetésének, ennek részeként a kamarai tagsági díjnak a
megállapítása, a tagsági díjból származó bevétel - a területi szervezet és az
országos szervezet közötti - megosztása arányának, valamint a költségvetés
végrehajtásáról szóló beszámolónak az elfogadása,
e) minden
olyan ügy, amelyet e törvény vagy az alapszabály a küldöttközgyűlés hatáskörébe
utal.
(3) A küldöttközgyűlés összehívására a területi
küldöttgyűlésre vonatkozó rendelkezések irányadók azzal, hogy a területi
vezetőségen az elnökséget, a területi szervezetnél nyilvántartásba vett tagon
az országos küldöttet kell érteni.
(4) A küldöttközgyűlés határozatképességére a
területi küldöttgyűlésre vonatkozó rendelkezések az irányadóak. A
küldöttközgyűlés ülésein az országos szervezet tisztségviselői - amennyiben nem
küldöttek - tanácskozási joggal vesznek részt.
(5) A
küldöttközgyűlés határozatait a szavazásra jogosult jelenlévők több mint
felének egyetértő, nyílt szavazatával hozza. Az alapszabály elfogadásához és
módosításához a szavazásra jogosult jelenlévők kétharmadának egyetértő
szavazata szükséges.
(6) A
küldöttközgyűlés a törvényben, illetve az alapszabályban meghatározott
feladatok ellátására - a területi szervek elnökei kivételével - megválasztja az
országos szervezet tisztségviselőit, valamint az alapszabály szerint szervezett
állandó bizottság tagjait.
12. § (1) Az elnökség ellátja mindazokat a
feladatokat, amelyeket e törvény, az alapszabály, illetve a küldöttközgyűlés
részére meghatároz. Az elnökség kizárólagos hatáskörébe tartozik, a (2)
bekezdésben foglaltak kivételével:
a) a
küldöttközgyűlés üléseinek összehívása,
b) a
tagsági viszony felfüggesztését, illetve megszűnését elrendelő határozat elleni
fellebbezés elbírálása, feltéve, ha azt nem etikai eljárás keretében hozták,
c) a
3. § b) pontja szerinti véleményezési jog gyakorlása,
d) törvény,
illetve az alapszabály által meghatározott egyéb kamarai feladatok ellátása.
(3) Az elnökség szükség szerint, de
legalább negyedévente ülésezik.
(5) A
kamarát az elnök, akadályoztatása esetén - az alapszabályban meghatározott
körben - az alelnök képviseli.
(6) A
főtitkár az alapszabályban meghatározott körben képviseli a kamarát, továbbá
ellátja az alapszabályban meghatározott feladatokat.
13. § (1) Az országos etikai bizottság, a
vadvédelmi, vadgazdálkodási bizottság, illetőleg a felügyelőbizottság
annak elnökéből, valamint az alapszabályban meghatározott számban megválasztott
további tagokból áll.
(2) Az országos etikai bizottság
a) javaslatot
tesz a vadászetikai szabályzatra;
b) lefolytatja
a területi etikai bizottság határozata ellen benyújtott másodfokú etikai
eljárást;
c) ellátja
az alapszabályban meghatározott egyéb feladatokat.
(3) A felügyelőbizottság ellenőrzi a kamara működésére, gazdálkodására,
pénzügyi-számviteli rendjére vonatkozó jogszabályok és belső szabályok
érvényesülését az országos, illetve a területi szerveknél és
tisztségviselőknél. Az ellenőrzés során a felügyelőbizottságot
megillető jogosultságokat az alapszabály határozza meg azzal, hogy a felügyelőbizottság részére tájékoztatás adásának
kötelezettségét nem korlátozhatja.
(4) A
vadvédelmi, vadgazdálkodási bizottság
a) folyamatosan
figyelemmel kíséri a vadállomány védelmével, a vadgazdálkodással kapcsolatos
szabályok érvényesülését, javaslatot tesz a szükséges intézkedések megtételére,
b) kapcsolatot
tart a vadvédelemmel, a természetvédelemmel és az erdővédelemmel foglalkozó
érdekképviseleti és egyéb szervekkel.
(5) Az országos etikai bizottság, a
vadvédelmi, vadgazdálkodási bizottság, valamint a felügyelőbizottság
ügyrendjét saját maga állapítja meg.
14. § (1) A
kamarai tagsági viszony az 5. § (4) bekezdése szerinti tagfelvételi kérelem
alapján létesíthető. Hivatásos vadász esetén a tagfelvételi kérelem a kamara
nyilvántartásába való bejegyzés iránti kérelemnek is minősül. A tagfelvételi
kérelemről a kérelmező lakóhelye szerint illetékes területi szervezet
vezetősége dönt.
(2) A
kamara az alapszabályban meghatározott feltételekkel pártoló, illetve
tiszteletbeli tagságot is létesíthet.
(5) A
hivatásos vadász tagfelvételi kérelmét, valamint vadászjegy kiállítására,
illetve érvényesítésére irányuló kérelmét elutasító jogerős határozat bírósági
felülvizsgálata esetén a határozatot a bíróság megváltoztathatja.
15. § (1) A
tagfelvételi kérelemben a kérelmezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy
a) a
kamarai tagsági díjat az alapszabályban meghatározott módon megfizeti,
b) a
kamara alapszabályában foglaltakat magára nézve kötelezőnek elismeri.
(2) A
vadászjegy kiadására irányuló eljárásban nem vehet részt az, aki a kérelmezőnek
közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont].
A tagsági viszony felfüggesztése
16. § (1) A
vezetőség írásban indokolt határozattal - a (4) bekezdésben foglaltakra is
figyelemmel - felfüggeszti a tagsági viszonyát annak
a tagnak,
b) akit
a bíróság jogerősen egy évet meg nem haladó végrehajtandó szabadságvesztésre
ítélt, a szabadságvesztés időtartamára;
c) akit
a bíróság a hivatásos vadászként történő foglalkozástól jogerős ítélettel
határozott időre eltiltott, az eltiltás időtartamára;
d) aki
az alapszabályban meghatározott időközönként, valamint az ott meghatározott
módon szervezett szakmai továbbképzésen való eredményes részvételt nem tudja
igazolni, legfeljebb a továbbképzésen való eredményes részvételig.
(2) A
felfüggesztés időtartama alatt a tagsági viszonyból eredő valamennyi jog és
kötelezettség szünetel, és erre az időtartamra a vadászjegyet, valamint a
hivatásos vadász szolgálati naplóját és jelvényét be kell vonni.
(3) Az (1) bekezdés a) pontja
alapján felfüggesztett
tagsági viszonyt a vezetőség a tag kérelmére állítja helyre, a b)-d) pontok alapján felfüggesztett
tagsági viszony pedig az ott megállapított időtartam lejártát követő napon áll
helyre, amelyet a tagnak írásban be kell jelentenie.
(6) A
vadászati, az erdészeti, valamint a természetvédelmi hatóság hatósági
feladatokat ellátó dolgozójának tagsági viszonya az (1) bekezdés d) pontja
szerinti okból nem függeszthető fel.
17. § (1) Megszűnik a tagsági viszonya
annak a tagnak,
b) aki
a tagsági viszonyáról lemondott,
c) akit
a (2) bekezdésben foglalt indokok alapján zártak ki a kamarából,
d) aki
jogerősen „kizárás” etikai büntetésben részesült,
e) aki
tizenkét hónapot meghaladóan nem fizeti a tagdíjat, és a területi szervezet
vezetőségétől fizetési kedvezményt nem kapott.
(2) A
vezetőség indokolt írásbeli határozatával ki kell zárni a kamarából, és törölni
kell a névjegyzékből, illetve a nyilvántartásból azt a tagot, akit
a) jogerősen
egy évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek,
b) bíróság
jogerősen a hivatásos vadász foglalkozástól végleges
hatállyal eltiltott, továbbá
c) aki
már nem felel meg a tagsági viszony létesítése feltételeinek.
(3) Az (1) bekezdés d) pontjában
meghatározott esetben a határozathozatalra és a jogorvoslatra az
etikai eljárásra vonatkozó szabályok irányadók.
(4) A
(2) bekezdés alapján a hivatásos vadász kizárásáról és nyilvántartásból való
törléséről rendelkező jogerős határozat bírósági felülvizsgálata esetén a
határozatot a bíróság megváltoztathatja.
(5) Azt a személyt, akinek tagsági
viszonya az (1) bekezdés b) pontja alapján szűnt meg, kérelmére a tagfelvételre
egyébként illetékes vezetőség ismét felveszi a kamara tagjai közé.
(8) A
tagsági viszonynak a tag halála miatti megszűnése esetén a volt tag
vadászjegyét, hivatásos vadász esetén a szolgálati igazolványát és jelvényét is
be kell vonni, s azokat öt évig meg kell őrizni.
A tag jogai és kötelezettségei
a) tanácskozási
és szavazati joggal részt vegyen a területi közgyűlésen;
b) e
törvényben foglalt feltételek teljesítése esetén tisztséget viseljen a kamara
bármely szervében;
c) igénybe
vegye a kamara által nyújtott szolgáltatásokat;
d) a
kamara tisztségviselőitől a kamara működéséről érdemi felvilágosítást kérjen;
e) a
kamara bármely szerve jogsértő testületi határozatának bíróság általi
felülvizsgálatát kezdeményezze;
f) a
kamara bármely szerve vagy tisztségviselője alapszabályt sértő határozatának,
intézkedésének felügyelőbizottság általi
felülvizsgálatát kezdeményezze;
g) az
e törvényben, valamint a külön jogszabályban írt feltételek teljesítése esetén
a hivatásos vadászi tevékenységet folytassa;
h) a
tudomására jutott etikai vétség elkövetése esetén az illetékes etikai
bizottságnál kezdeményezze etikai eljárás lefolytatását.
(2) A
tagsági viszonyból eredő jogok csak személyesen gyakorolhatók. A kamara tagja
kamarai választójogát a területi szervezetenként kialakított kamarai osztályban
gyakorolja.
(3) A
tag kötelezettsége, hogy
a) fizesse
a kamarai tagdíjat;
b) megtartsa
a kamara alapszabályában és más szabályzataiban foglaltakat;
c) a
vadászat gyakorlása során a szakmai irányelveknek, valamint a vadászetikai
szabályzatban foglaltaknak megfelelően járjon el.
(4) Az (1) bekezdés e) pontja
szerinti perindításra az a tag nem jogosult, aki a határozat meghozatalában
részt vett, és nem szavazott a határozat ellen. A perindítás szándékát a tag
köteles bejelenteni a határozat meghozatalától számított tizenöt napon belül az
országos szervezet felügyelőbizottságának,
amely további tizenöt napon belül állást foglal, s erről a határozatot
hozó testületet, valamint a tagot írásban értesíti.
(5) A
keresetet az országos szervezet felügyelőbizottsága
állásfoglalásának kézhezvételétől számított harminc napon belül a sérelmes
döntést hozó szervezet ellen kell megindítani. A keresetindításra nyitvaálló határidő jogvesztő. A keresetindításnak halasztó
hatálya nincs, a bíróság azonban a határozat végrehajtását felfüggesztheti.
(6) A
(4)-(5) bekezdés szerinti esetekben a bíróság eljárására a Polgári
perrendtartás közigazgatási perekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
A KAMARA TISZTSÉGVISELŐINEK VÁLASZTÁSA
19. § (1) Kamarai tisztségre választható
minden kamarai tag, feltéve, ha vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll
fenn. Összeférhetetlen a kamarai tisztség vállalásával, ha a tag a vadászati,
az erdészeti, valamint a természetvédelmi hatóságnál közszolgálati
jogviszonyban áll.
(2) A
tisztségviselő azonos kamarai szervezeten belül - a küldöttközgyűlési
küldöttként való megválasztás esetét kivéve - csak egy tisztséget tölthet be.
(3) A
területi szervezet vezetőségének, az országos szervezet elnökségének, a területi
és az országos etikai bizottságnak, továbbá a felügyelőbizottságnak
a tagjai nem lehetnek egymásnak közeli hozzátartozói [Ptk.
685. § b) pontja] és kereső foglalkozásuk során egymás alá- és
fölérendeltjei.
(5) Ha az érintett az
összeférhetetlenségi okot a (4) bekezdésben foglalt határidőn belül nem
szünteti meg, az összeférhetetlenség kimondásáról és ezzel együtt a tisztségből
való visszahívásról az országos etikai bizottság vagy a felügyelőbizottság
kezdeményezésére, illetve hivatalból az érintett választására jogosult szerv
határoz. Az összeférhetetlenség tárgyában hozott határozattal szemben
jogorvoslatnak helye nincs.
(6) Az alapszabály az
összeférhetetlenség más eseteit is megállapíthatja.
20. § (1) A
kamara tisztségviselőit a kamara tagjai közül - amennyiben az alapszabály
eltérően nem rendelkezik - négyéves időtartamra, titkosan választják.
(2) Tisztségviselőnek csak büntetlen
előéletű személy választható meg.
(3) A
kamara elnökének, legalább tízéves vadászati gyakorlattal rendelkező személy,
főtitkárának, valamint a területi szervezet titkárának csak felsőfokú
vadgazdálkodási szakképzettséggel rendelkező személy választható meg.
(4) A
kamara főtitkára csak olyan személy lehet, aki a köztisztviselői munkakör
betöltéséhez szükséges közigazgatási vizsgával, a területi szervezet titkára
pedig csak olyan személy lehet, aki a vadászati hatóság hatósági feladatait
ellátó dolgozójára vonatkozó szabályok szerinti közigazgatási vizsgával
rendelkezik. E rendelkezéseket csak a kamara megalakulását követő harmadik
naptári év leteltét követően kell alkalmazni.
21. § A
kamara tisztségviselőjének megbízatása megszűnik a tisztségviselő
b) lemondásával,
c) kamarai
tagságának felfüggesztésével vagy megszűnésével,
d) az
összeférhetetlenség kimondásával, valamint
e) a
választás időtartamának lejártával.
A VADÁSZETIKAI FELELŐSSÉG SZABÁLYAI
22. § (1) E törvény alkalmazásában a
vadászetikai szabályok megszegése etikai vétségnek minősül.
(3) A
vadászati, az erdészeti, valamint a természetvédelmi hatóság hatósági
feladatokat ellátó dolgozójával szemben etikai eljárást az illetékes miniszter
hozzájárulásával lehet lefolytatni.
(4) A
hivatásos vadásszal szemben etikai eljárást a vadászati hatóság vezetőjének
hozzájárulásával lehet lefolytatni.
23. § (1) Etikai vétség esetében az
eljárást első fokon a területi etikai bizottság folytatja le.
(5) A
bíróság vagy szabálysértési hatóság a tagsági viszony felfüggesztését vagy
megszűnését eredményező határozatát a jogerőre emelkedést követő harminc napon
belül megküldi az illetékes kamarai szervnek.
24. § (1) A
területi etikai bizottság az etikai felelősség tárgyában hozott döntését
indokolt írásbeli határozatba foglalja, és megküldi az érintett tagnak,
illetőleg az etikai eljárást kezdeményezőnek.
25. § (1) Az etikai eljárás lefolytatását
követően a taggal szemben az alábbi etikai büntetések szabhatók ki:
b) pénzbírság,
amely a mindenkori minimálbér egyszeresétől tízszereséig terjedhet;
c) a
vadászjegy, a hivatásos vadász szolgálati naplójának, valamint jelvényének
legfeljebb hat hónapra történő bevonása;
d) a
tagsági viszony legfeljebb hat hónapra terjedő felfüggesztése;
(2) A b)-e) pontok szerinti etikai büntetés a vadászetikai
szabályok ismételt és súlyos megsértése esetén alkalmazható. A tagsági viszony
felfüggesztése esetén a 16. § (2)-(3) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően
alkalmazni.
(3) A
kamara országos etikai bizottsága által hozott kizárást kimondó másodfokú
határozatával szembeni jogorvoslatra a közigazgatási hatósági eljárás általános
szabályairól szóló törvény bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályait kell
alkalmazni.
(4) A
vadászati, az erdészeti, valamint a természetvédelmi hatóság hatósági
feladatokat ellátó dolgozójával szemben kizárás etikai büntetés csak az
illetékes miniszter hozzájárulásával szabható ki.
(5) A
hivatásos vadásszal szemben kizárás etikai büntetés csak a vadászati hatóság
vezetőjének hozzájárulásával szabható ki.
26. § (1) A
kamara törvényességi felügyeletét a vadgazdálkodásért felelős miniszter (a
továbbiakban: miniszter) látja el.
(3) A
kamara elnöke a felhívásban foglaltakat megvizsgálja, és a megadott határidőn
belül intézkedéséről vagy állásfoglalásáról tájékoztatja a minisztert.
a) a
jogszabálysértő határozatot hatályon kívül helyezi, és új eljárás lefolytatását,
illetőleg új határozat hozatalát rendeli el;
b) a
működés törvényességének helyreállítása céljából elrendelheti a
jogszabálysértően működő kamarai szerv választására jogosult kamarai szerv
összehívását;
c) ha
a kamara működésének törvényessége másképpen nem biztosítható, a
jogszabálysértő kamarai szerv működését felfüggesztheti,
vagy ellenőrzésére felügyelő biztost rendelhet ki. A kamarai szerv működésének
felfüggesztése vagy a felügyelő biztos kirendelése egy éven túl csak bíróság
hozzájárulásával hosszabbítható meg.
(6) A
bíróság eljárására a Polgári perrendtartás közigazgatási perekre vonatkozó
szabályait kell alkalmazni.
27. § (1) A
kamara a működésének költségeit
a) a
tagjai által befizetett tagdíjból,
b) egyéb
díjbevételeiből, illetőleg támogatásokból
(2) A
kamara által az államtól átvett feladatok térítéseként az (1) bekezdés b) pontja
szerinti bevételnek minősül a vadászjegy kiállításáért a miniszter által
rendeletben megállapított mértékű igazgatási szolgáltatási díj ötven százaléka.
(3) A
fegyelmi büntetésként kiszabott pénzbírság felhasználásának rendjét az
alapszabály állapítja meg.
(4) A
kamara gazdasági tevékenységet nem folytathat. A kamara a tevékenységét segítő
vállalkozási tevékenységet a kizárólagos tulajdonában levő közhasznú társaság
útján folytathat.
39. § (1) Ez a törvény a kihirdetését
követő 30. napon lép hatályba.